Sport- és rendezvénycsarnokot adtak át Tatán, a 1,2 milliárd forintból épült csarnokot három oktatási intézmény és a Tatai Atlétikai Club (TAC) sportolói használják.
Lázár Ottó, a TAC elnöke elmondta, a 2200 négyzetméteres létesítmény a Kőkúti Általános Iskola és a Református Gimnázium szomszédságában épült fel. Az 1500 négyzetméteres csarnokban mobil lelátókat és térelválasztókat helyeztek el, így délelőtt egyszerre három iskolai osztálynak tarthatnak tornaórát. A tanórák után az épületet a TAC kézilabda-szakosztálya, illetve az NB I B-s férfi és az NB II-es női csapat használhatja. A csarnok hétvégéken rendezvényeknek, bajnoki találkozóknak és utánpótlás meccseknek adhat otthont.
A 490 nézőt befogadó létesítmény két ütemben készült el. A beruházás teljes költsége 1,2 milliárd forint volt, ebből 350 millió forintot az önkormányzat biztosított, 50 millió forint volt az egyesület hozzájárulása, a fennmaradó összeget TAO pályázaton nyerte el az egyesület.
Forrás: MTI