Másfél milliárd forintos városfejlesztési program indul Komáromban

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára – ismertették sajtótájékoztatón kedden.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a fejlesztések jelentős része – mintegy 400 millió forint – a Jókai ligetben és a mellette lévő gimnáziumban valósul meg. Az iskolában teljes körű energetikai korszerűsítést végeznek el 2020 végéig, a Jókai ligetet rendezvénytérré alakítják, valamint felújítják a környék utcáit és parkolóit. Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester hozzátette: az “Esély Otthon” program keretében az önkormányzat 197 millió forintot fordíthat húsz bérlakás felújítására.

Egy Duna menti településeket tömörítő konzorcium tagjaként Komárom 460 millió forintot nyert humán szolgáltatások fejlesztésére. Ez lehetővé teszi a közösségi ház felújítását, valamint a humán közszolgáltatások és a civil szervezetek eszközparkjának bővítését.

Az önkormányzat egy másik pályázat nyerteseként 400 millió forintot fordíthat kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és helyi közösségszervezésre – ismertette a polgármester.

Forrás: MTI

27. Mediawave Fesztivál Komáromban

Ferenczi György és a Rackajam Mediawave Fesztivál
Ferenczi György és a Rackajam, The Flock Project

Ferenczi György és a Rackajam, valamint a The Flock Project művészeti csoport faltánca a 27. Tartóshullám Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttléten a komáromi Monostori Erődben 2017. április 29-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba