Munkásszállás felújítás Oroszlányban

A szegedi Axill Kft. 130 millió forintért megvásárolta az oroszlányi önkormányzat ingatlankezelőjétől a Béke Szállót és 260 ágyas munkásszállást alakít ki az ingatlanban – mondta a vállalkozás ügyvezetője az MTI-nek. Illéssy Attila tájékoztatása szerint március végén kezdik a szálló felújítását és nyár közepére szeretnék megnyitni a háromszintes épület jobb oldali szárnyát, majd a másik oldallal folytatják a rekonstrukciót.

Az ügyvezető hozzátette, az ingatlanban 2-3 ágyas szobákat alakítanak ki. Számításaik szerint az oroszlányi ipari park növekvő munkaerő-igényére alapozva a beruházás tíz évnél hamarabb megtérülne. Az Axill Kft. építőipari tervezéssel és kivitelezéssel foglakozik, 2016-ban 378 millió forintos árbevételt ért el.

Lazók Zoltán polgármester (MSZP-DK-Együtt) az MTI-nek elmondta, az épület tíz éve üresen állt. Az önkormányzat 2015-ben próbált hitelt felvenni az ingatlan felújítására, de a kölcsönre nem kaptak engedélyt a kormánytól, ezért döntöttek az értékesítés mellett. A polgármester hozzátette, Oroszlányban az ipari park vállalkozásai csökkentették a bányászat hanyatlása és a gazdasági válság miatt visszaesést, a városban néhány év alatt év alatt 5200 új munkahely jött létre. Az ipari park 112 hektáros területén 24 vállalat tevékenykedik, 2015 végéig összesen közel 130 milliárd forintos beruházást hajtottak végre. A cégek összesített nettó árbevétele elérte 238 milliárd forintot.

Az amerikai BorgWarner vállalatcsoportnak három gyára működik itt, amelyekben turbófeltöltőket, kipufogó-alkatrészeket, valamint hajtóműveket gyártanak. A nagyobb vállalatok közé tartozik a kipufogócsonkokat készítő Wescast, amely kínai BohongGroup tulajdona, illetve a Zenon Europe Kft., amely az amerikai General Electric víztisztítókat előállító társasága. A parkban működő vállalkozások előrejelzése szerint 2020-ig az üzemcsarnokok és egyéb kiszolgáló épületek területét közel 40 ezer négyzetméterrel bővítenék és legalább 1550 új munkahelyet hoznának létre – ismertette a polgármester.

Forrás: MTI