A lószerszám szíjazati elemei – a felkantározás

Folytatjuk a lószerszámmal foglalkozó írásaink füzérét a Szalakóta program kézműves tárgyú cikksorozata keretében.

nyeregalátét („izzasztó”), és a lovas felerősítendő nyeregtáskája nem tartozik eleve a nyereghez úgy, mint a kengyel. Ezek a kiegészítők mindenkor külön is beszerezhetők voltak, ám a szíjjártónak természetesen tudnia kellett teljes lovagló-szettetelőállítani, noha a nyeregalátét elsődlegesen filcet, átszellőzni tudó anyagot kíván. A kantár, a kötőfék és a nyeregtáska elkészítése megközelítheti a nyeregkészítés tartamát, nem szólva egy teljes hám kidolgozásáról, ami, ha díszhámról van szó, hónapokba kerülhet.

kantár a szabadban mozgó ló emberi irányításának elsődleges eszköze. Felkantározásról hátaslovak esetében beszélünk, mert egyébként, fogatolásnál a kantár feltevése csupán a hámba-fogás összetevőjeként jelenik meg. Két összefüggő, fémcsatokkal szűkebbre vagy tágabbra állítható szíjkarikába bújtatják a ló fejét. A nagyobbik szíjkarika felül, az állat füle mögött tarkószíj-ívet ír le, és járulékosan kapcsolódik hozzá egy félkör, az állat füle előtti párta, vagy homlokszíj. A tarkószíj kétoldali folytatása lefelé és a fej alatt, a nyak közelében a torokszíj. A tarkó- és a torokszíj alkotta nagyobb szíjkarikától a lófej hosszában pofaszíjak vezetnek a kisebbikig, amely a szem és az orr közt, alul pedig szájközelben fogja körbe az állat fejét. Ez az orradzó és alul az álladzó. Betanításkor ajánlatos még nyakszíjat is föltenni. Ilyenkor tíz méternél hosszabb futtatószárat is használnak. Szükség lehet boka- vagy ínvédőre, pataharangra (a ló egyik patája felsértheti a másik lábat), bandázsra (gyógyszeres vagy hűtő fáslizásra).

A pofaszíj és az orrszíj/állszíj keresztezésében fémkarikák rögzülnek a szíjazatba mindkét oldalon, ezek tartják egyrészt az állat szájába helyezett fém-fék, a zabla végeit (gyűrűn, kisláncon), másrészt a fékszerkezethez tartozó kantárszárakat, amelyek másik végét a lovas kezeli, a szó legközvetlenebb értelmében. A szíjkapcsolódásokat, keresztezéseket –  a zablától odébb –  hajlításos-varrásos vagy csak hurkolásos módon szokás megoldani, a szegecses-fémveretes megoldások inkább a harckultikus régmúltra, illetve a  parádészerszámokra jellemzők. A kantártípusok sok eltérése közt akadnak olyanok is, amelyekre bármely laikus felfigyel, például a mexikói kantároknál az orrháton X alakban látni a szíjakat. A modern garancialevelek előtti korokban is valamiféle megegyezés kellett, legalábbis közismeretekre hivatkozás a szíjjártói termékek gondozásának szükségéről és módjairól, a rendeltetésszerű használat jegyében.

Mindig is elkerülendő volt, hogy ápolatlan nyeregalátétek és szíjak sebezzék fel a ló bőrét. A nyirkos helyiségben tartott, puffadó lószerszám sem jó, de a száraz lószerszám sem jó akkor, ha elhanyagolva keményszik, ha szikkadása szennyezetten történik, repedezést, töredezést idézve elő. A nedves áttörlés, átkefélés, a nyeregalátét olykori kimosása, a nedves ruhával történő szíjtisztogatást követő száradás után a nyeregszappanozás, szíjpasztázás, majd fényesítés mind nem megkerülendő. Következő cikkünkben is a felkantározással foglalkozunk.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

A lószerszám szíjazati elemei – bevezetés

A Szalakóta program kézműipari tárgyú cikksorozatában már számos írásunk érintette a szíjjártó-mesterséget, vagy taglalta ennek egyes tevékenységi részeit, ám éppen a szíjazatokkal, a lószerszám felkantározási, illetve fogatolási elemeivel eddig alig foglalkoztunk. A következő néhány alkalommal ezt az elmaradást pótoljuk.

A szíjjártók hagyományosan nem örülnek, ha mesterségük nevét a „szíjgyártó” szó archaikus alakjának tekintik, ők jobb szeretik, ha a szíjjártás a készbőrből kimetszett szíjak megjáratásának, megdolgozásának, lószerszámmá képzésének (vagy épp ruházati övvé stb. munkálásának) értelmeződik.

Szerszámkészletük évszázadokon át a 20. század második harmadáig alig módosult. Volt fonal- és cérnavágó késük, élszedőjük, félhold alakú serfelőkésük, a nagy bőrformák kimetszéséhez görbekésük, tolókéseik, mindezekhez különböző fenőköveik. Kúpos-, lapos- és csípőfogójuk mellett volt fogólyukasztójuk, szélezőfájuk, aztán úgynevezett bújtatójuk, vékonyító bőrgyalujuk, különféle kalapácsaik, a szabásokhoz körzőjük, a varráshelyek kijelölésére szakítókörzőjük, mintaáttételhez és díszítésekhez rádlijuk. A varróár mellett gömbölyűárat is tartottak, a fonalakhoz pedig szurkot, méhviaszt. Kiemelt szerepet töltött be náluk a csikónak vagy kösünek mondott varrószék. A varrószék négy lábon állt, felső szorítójába, a „csikófejbe” kellett a kivágott bőrt vagy az összepászított bőröket befogatni, és egyszerre több tűvel hozzálátni a varrásukhoz. A spárgahasználat volt a leggyakoribb: cérna csak az úri (parádés) felszereléseknél, soksallangos díszhámoknál járta.

Kéznél voltak még náluk festő- és cirmozó– (szironyozó-) alkalmatosságok is, illetve szegecsek, kész ötvösmunkadarabok, csatok, veret-elemek rézből és ezüstből. Mielőtt ezeket gyári készletekből szerezték volna be, nemcsak finomfémműves kisműhelyek együttműködését igényelték, hanem lánckovácsokét is. Szironytechnikával történő díszítést (bőrszalagos hímzést) csikóbőrös kulacsok, kolompokhoz, csengőkhöz rendelt szíjak, ruházati övek, esetleg bőrös kiképzésű székek esetében alkalmaztak, ám a késői bőrműves korban akár kulcstartók esetében is. A 17.-18. század tartós divatja volt a skófiumos hímzés, a fémszál  (aranyozott vagy aranyozatlan ezüstfonal) alkalmazása a díszhámok, bőr- és szövet-anyagú tokok, azonfelül ládák bőrkárpitjai, nemesi ruházatok, bőrfedésű könyvek díszítésénél. A bőrfelület bélyegzős módszerű, préselt-ábrás díszítése akkoriban elsősorban a könyvkötőkre volt jellemző, de a 19. század folyamán a tokok, tarsolyok és a lószerszám tekintetében is felzárkózott ez a szokás.

marhabőr, mint fő alapanyag mellett a borjúbőr, a lóbőr, a sertésbőr is elkelt a szíjjártó-műhelyekben, egyrészt a díszítő rátéteknél, másrészt a béleléseknél, párnázásoknál.  Ismerték az eltérő állatbőrök kezelt változatainak tulajdonságait is (cserzési, pácolási, lágyítási módok szerint), mind az alkalmazás, mind a varrás, mind a festés szempontjából. A festésen is túllévő termékek szeges rakfalra kerültek, vagy, ha parádés felszerelésről volt szó, fogasos társzekrénybe. Maradjanak velünk, következő írásunkban a felkantározással foglalkozunk.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

Nyeregkészítés ma – a munkálatok bőrműves szakasza

A Szalakóta program kézművességi tárgyú cikksorozatában az előző alkalommal a korszerű nyeregkészítés munkamenetének első felét ismertettük. Most a munkálatok hátralevő fázisait vesszük sorra.

nyeregváz alsó bőrfedéséhez kellő darabot szabásminta alapján nagy marhabőr lapból vágják ki. A szabásmintánál már figyelembe veszik a személyi megrendelést, a lovas lábának adatait. (A rész-bőrkivágatokhoz beszerezhető egy méretellenőrző szerkezet.) Csiszológép dolgozza meg – gondos odatartás mellett –, vékonyítást is végezve, a kivágott bőr széleit, amelyeket így majd könnyebb lesz megvarrni. A puha munkalapra terített bőrbe szintén gép üti bele az adott márkajelet, a modellnevet, a sorozatszámot, a vázméretet és az ülésméretet. Kimetszenek emellett egy szilvamag alakú, csak éppen többszázszor akkora kemény bőrt a lovas térdpárnája elkészítéséhez.

A kemény bőrre habszivacsot ragasztanak a megfelelő alakban, arra pedig puha bőrt, valamivel nagyobb átmérővel. A domborodó puha bőrnek lelapuló peremet csinálnak –   bőrkímélő halcsont segítségével – , hogy aztán ragasztósan behajtsák körben ezt a peremet, rá a másik oldali kemény bőrre. Nem a perem egésze hajlik be, de a megmaradt külső peremrészre is ragasztó kerül, ugyanis a térdpárna a maga ívével illeszkedni fog a korábban kivágott nyereg-alsóbőr homorú széléhez. Összeillesztik a puha munkalapra lefektetett alsóbőrt és a térdpárnát, és egymáshoz szorítják őket. A ragasztókötést kalapáccsal is megerősítik, mielőtt az összevarrás következnék. Hogy a lépegető-varrótűs gép a ragasztás mentén dolgozzék, a kettős rész-munkadarabot a géphez kell fogni és lassan fordítani. Elhelyezés után az alsóbőr még összevarrandó a tetőbőrrel.

fekete habszivacs tetőre – a kápáknál, az üléshelynél – hasonló  eljárással – kivágás, élkezelés, ragasztás, varrás – kerül rá a bőrfedés, a súlyeloszlató szárnyakkal és más összetevőkkel. Tömését a nyereg a már bőrös kápa résén át, gyapjú–műanyag-keverékből kapja meg. A tömés mennyisége (egyedi rendelésnél) a ló alakjától függ – akár az elülső, nem-íves kápa mérete (a mar-kamráé).  A tömést a sötét, vagy épp tejeskávészín bőr felületkímélő – gumikalapáccsal történő – verésével döngölik egyenletesre.

A habgumi belsejű, külön elkészített nyeregpárnát árral kifúrt lyukakon át varrják a nyeregtetőhöz, puhító vízpermetek közbeiktatásával. Hátsó részének odavarrása nehezebb: ehhez már görbe ár és görbe tű szükséges. Az összeszoruló réteg-szegélyek közt nem szabad, hogy hézag maradjon, ezért kalapáccsal is ütögetni kell a varrás során a szegélyeket. A végleges nyeregformát hidraulikus prés adja meg; a présbe helyezett nyerget rézsútos szögben álló műanyag-táblák tartják meg, míg egy vastuskó lenyomja a munkadarab közepét. Végül a kengyel is beapplikálható.

Három teljes munkanap nem elég az összes nyeregkészítési munkálathoz, de a negyedik napból már nem venne el sokat a hátralék, ha nem kéne még   különálló tartozékokkal is foglalkozni – kantár, zabla stb. –; legközelebb az ilyen felszerelési részeket vesszük szemügyre. Folytatjuk az ismertetést következő cikkünkben.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU

Nyeregkészítés ma – a munkálatok alapozó része

 

Mostani összefoglalásunk a szíjjártó-mesterségről szóló írásfüzérünknek nem az utolsó darabja: a Szalakóta program kézműipari cikksorozatában több további bőrművességi tárgyú ismertetőnk következik még.

A jelenkori magyar nyergesek, ha nem célzatosan népi-hagyományőrző munkát folytatnak, leggyakrabban angol típusúnyergek kialakítását végzik, ilyen-olyan altípus-változatokban Ehhez kész nyeregvázakat szereznek be.  Ha a gyári váz öntött, tömör műanyag (az ilyet elsősorban amerikai gyártók produkálják), vagy könnyűfém, úgy a nyereg valamelyest nehezebb lesz az üvegszálas vázúaknál, de könnyebb lesz a favázúaknál. Általában ötéves garanciával forgalmazzák ezeket a vázakat, másnéven kereteket („fákat”).

műanyagkeretre már a nyergesműhelyben kerülnek rá a szükséges hajláskövető acélszalagok, szegecseléssel, valamint a váz hajlatainál a szalagvégeket áthidaló merev fém közdarabok. Ezután fűrészgéppel ovális lyukat kell vágni a tömör váz közepébe, az üléshelyen, és azt habszivaccsal kibélelni. A hátsó kápának megfelelő vázrész külső felületét és peremét ragasztóval megkenik, hogy aztán befedjék készbőrrel, amelyet a perem körül betűrnek, ahogyan egy kifordított bicikliülés bőrburkával tennék. A beterjeszkedő felesleget utána szabókéssel lemetszik.

Most egészen az ülésig beragasztózzák a váz tetejét (belsőjét) és habszivacs-lapot tapasztanak rá, amelyet a kápa-perem szerint késsel körbevágnak, valamint a kápa-mélyedéshez is hozzáigazítják, mélyedést faragva a habszivacsba a késsel. Reszelős csiszolással is pontosítják a fedést. Majd még két fehér habszivacs-lap kerül a váz tetejére, ekkor már nagyobb felületen –  az üléshelyet meg az oldalakat is elfedve az elülső kápa-peremig –, amelyek formára-alakítása már hosszabb időt igénylő feladat. Közben mérőléccel ellenőrizgetik a tapasztás egyenletességét. A fehér burokra egy réteg fekete habszivacs-réteg kerül pluszban, a ráhelyezés után formára vágva. A váz alján továbbra is jól láthatók maradnak még a réz közdarabok, hajlatfogók.

Az eddigiekben még nem kellett különösebben figyelembe venni a megrendelés egyedi mozzanatait, csak a típusvonásokat. A további munkafázisoknál azonban már ajánlatos mind a lovas alkatának, mind a ló tulajdonságainak bizonyos visszatükrözése a nyeregalakításban. A megült lovak viselkedésének egyes elemei nyeregfájdalomra engednek következtetni. Tudni kell, hogy nyeregcserével ezek a viselkedéselemek eltüntethetők, másrészt azonban a lovas fájdalommentes tartásának egyénenként meghatározható optimumát is érvényesíteni kell. A nyeregformálásnak ez a két szempont-csoportja összeegyeztethető. Maradjanak velünk, következő cikkünkben folytatjuk témánkat.

A SZALAKÓTA Program egyéni, kisközösségi termékkészítőknek, ezermestereknek, alternatív művészeknek stb. nyújt jogi, adóügyi és pénzügyi vállalkozási tanácsadást térítésmentesen vagy jelképes áron a kezdetektől egészen az önálló vállalkozóként való működés szintjéig.

A programhoz elsősorban a következő területekről lehet csatlakozni: Nyugat-Dunántúl (Vas megye, Zala megye, Győr-Moson-Sopron megye) Közép-Dunántúl (Fejér megye, Veszprém megye, Komárom-Esztergom megye). De természetesen lehetőség van Magyarország más területéről is jelentkezni.

A további részletek felől tájékozódjon a program honlapján: www.szalakota.hu.

A SZALAKÓTA program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
infoblokk_also_ESZA_EU